'Kellemes' utazás
~Meyu POV~
Hihetetlen... Ez lesz az első alkalom, hogy végre egyedül utazhatok. Hihetetlenül izgulok, de nem félek. Tudom, hogy ugyan olyan lesz, mint amikor Vickyvel ülünk repülőre, de mégis... Valahogy másabb. Lehet hogy annyiban lesz különb, hogy egyedül kell átgyakorolnom a szavakat, kifejezéseket.
A kis búcsúnk után a nővéremmel, kettészakadt a csapatunk. Én azonnal rohantam leadni a csomagjaimat és felszállni a gépre. Természetesen utolsók közt szálltam fel, de így legalább könnyebben megtaláltam a helyemet. Egy egész aranyos srác mellé sikeredett ülnöm. Helyes meg minden de nem az esetem. Ahogy előkotortam a szótáraimat és a jegyzetfüzeteimet megszólított.
-^Te is beszélsz magyarul?^- bökött a szótáramra.
-^Igen... Nehéz de próbálgatom rendesen.^- húzgáltam a számat.
Kuncogni kezdett de nem tudtam hogy mi a baja.
-Hé... Mi olyan vicces?
-^Egészségedre... Lehet hogy Szöulból tartok Magyarországra de attól még nem tudok koreaiul.^- vigyorgott rám.
Értelmes gyerek az biztos... De, legalább tudok gyakorolni.
-^Azt kérdeztem mi olyan vicces?^ -^Ja... Az akcentusod... Aranyos.^- megcsípte az arcomat.
-Hé!- ellöktem a kezét.- ^Nem is ismerlek...^
-^Oh, bocsi... A nevem Olivér.^- felém nyújtotta a kezét.
-^Az én nevem Meyu.^
-^Te miért mész Magyarországra?^
-^Meglátogatom a rokonaimat. Ahogy látom, te onnan származol.^
-^Ennyire látszik?^- idegesítően vigyorgott az arcomba.
-^Bocsánat, de gyakorolnom kellene...^- hátrébb toltam, hogy legalább ne az arcomba legyen.
Aranyos meg minden, de nem szeretem amikor az emberek a magánszférámban mászkálnak. nekem túl rámenős.
Egész úton próbáltam felvételeket hallgatni és olvasni, néhány szót ami mindig nehezen ment, halkan kimondtam. A srác már kezdett nagyon idegesíteni, hogy folyton beleszólt a dolgomba. Az eső két óra után alvást színleltem.
Eléggé kényelmetlen volt, mivel éreztem ahogy épp hogy nem átlyukaszt a nézésével.
-Ne nézzél vagy nem lesz mivel...- morogtam halkan.
Nem válaszolt, gondolom azt hihette hogy álmomban motyogok.
Hallottam ahogy a dzsekije súrlódik halkan és halvány fuvallatot éreztem az arcomon.
Azonnal kipattant a szemem. Az arcával találtam szembe magam ahogy csücsörítve közelít felém.
Felsikítva csaptam pofán, és vágódtam tőle az ellenkező irányba. Olyan jól sikerült az egész, hogy a stewardess csajszit is letaroltam vele.
-Szállj már le rólam te perverz állat!- visítottam a legmagasabb hangomon.
-Mi a gond kisasszony?- fordult felém egy alacsony, de annál izmosabb férfi.
-Ez a srác nem hagy békén...- mutogattam rá.
Ő csak az arcát fogva pislogott meglepetten rám.
-Hátul van egy szabad hely, ott a hölgy mellett. Ha gondolja üljön át.- mosolygott a stewardess.
-Rendben, élek a lehetőséggel.- azonnal fel is ugrottam és hátramentem egy kedves idősödő hölgyhöz.
Ő nagyban szunyált, szóval könnyedén gyakorolhattam.
Rossz szokásomhoz híven egy pillanatnyit sem aludtam így mozgó kómagépként kászálódtam le. A csomagjaim felvétele után indulhattam a rokonaim felé. Körübelül ötpercnyi furakodás és lökdösődés után megpillantottam Szilvike feltűnően melíros haját.
Átváltottam vakond üzemmódba, és úgy fúrtam az utat magamnak. Ahogy megláttak engem kalimpálni kezdtek, hogy arra.
-^Végre itt vagy!^- ölelt magához a nénikém.
Persze ahogy eléggé kiszorította belőlem a levegőt, utána Szilvi is megtette. Faggattak mindenről, de annyira kómás voltam már, hogy a kocsiban félig elszundítottam. Mire végre odaértünk a házukhoz, úgy kellett kirángatni az ülésből.
Odabent a nagybátyám és az ikrek is körberajongtak. Folyamatosan kérdezgettek és zaklattak, hogy mondjak nekik valamit koreaiul.
Kiharcoltam, hogy most kivételesen hadd menjek el evés nélkül aludni. Az időeltolódás miatt beállítottam a telefonomat, hogy ne legyek bagoly. Gyors zuhany után, azonnal eldőltem az ágyamon és nem is kellett sok, elaludtam.
Hihetetlen... Ez lesz az első alkalom, hogy végre egyedül utazhatok. Hihetetlenül izgulok, de nem félek. Tudom, hogy ugyan olyan lesz, mint amikor Vickyvel ülünk repülőre, de mégis... Valahogy másabb. Lehet hogy annyiban lesz különb, hogy egyedül kell átgyakorolnom a szavakat, kifejezéseket.
A kis búcsúnk után a nővéremmel, kettészakadt a csapatunk. Én azonnal rohantam leadni a csomagjaimat és felszállni a gépre. Természetesen utolsók közt szálltam fel, de így legalább könnyebben megtaláltam a helyemet. Egy egész aranyos srác mellé sikeredett ülnöm. Helyes meg minden de nem az esetem. Ahogy előkotortam a szótáraimat és a jegyzetfüzeteimet megszólított.
-^Te is beszélsz magyarul?^- bökött a szótáramra.
-^Igen... Nehéz de próbálgatom rendesen.^- húzgáltam a számat.
Kuncogni kezdett de nem tudtam hogy mi a baja.
-Hé... Mi olyan vicces?
-^Egészségedre... Lehet hogy Szöulból tartok Magyarországra de attól még nem tudok koreaiul.^- vigyorgott rám.
Értelmes gyerek az biztos... De, legalább tudok gyakorolni.
-^Azt kérdeztem mi olyan vicces?^ -^Ja... Az akcentusod... Aranyos.^- megcsípte az arcomat.
-Hé!- ellöktem a kezét.- ^Nem is ismerlek...^
-^Oh, bocsi... A nevem Olivér.^- felém nyújtotta a kezét.
-^Az én nevem Meyu.^
-^Te miért mész Magyarországra?^
-^Meglátogatom a rokonaimat. Ahogy látom, te onnan származol.^
-^Ennyire látszik?^- idegesítően vigyorgott az arcomba.
-^Bocsánat, de gyakorolnom kellene...^- hátrébb toltam, hogy legalább ne az arcomba legyen.
Aranyos meg minden, de nem szeretem amikor az emberek a magánszférámban mászkálnak. nekem túl rámenős.
Egész úton próbáltam felvételeket hallgatni és olvasni, néhány szót ami mindig nehezen ment, halkan kimondtam. A srác már kezdett nagyon idegesíteni, hogy folyton beleszólt a dolgomba. Az eső két óra után alvást színleltem.
Eléggé kényelmetlen volt, mivel éreztem ahogy épp hogy nem átlyukaszt a nézésével.
-Ne nézzél vagy nem lesz mivel...- morogtam halkan.
Nem válaszolt, gondolom azt hihette hogy álmomban motyogok.
Hallottam ahogy a dzsekije súrlódik halkan és halvány fuvallatot éreztem az arcomon.
Azonnal kipattant a szemem. Az arcával találtam szembe magam ahogy csücsörítve közelít felém.
Felsikítva csaptam pofán, és vágódtam tőle az ellenkező irányba. Olyan jól sikerült az egész, hogy a stewardess csajszit is letaroltam vele.
-Szállj már le rólam te perverz állat!- visítottam a legmagasabb hangomon.
-Mi a gond kisasszony?- fordult felém egy alacsony, de annál izmosabb férfi.
-Ez a srác nem hagy békén...- mutogattam rá.
Ő csak az arcát fogva pislogott meglepetten rám.
-Hátul van egy szabad hely, ott a hölgy mellett. Ha gondolja üljön át.- mosolygott a stewardess.
-Rendben, élek a lehetőséggel.- azonnal fel is ugrottam és hátramentem egy kedves idősödő hölgyhöz.
Ő nagyban szunyált, szóval könnyedén gyakorolhattam.
Rossz szokásomhoz híven egy pillanatnyit sem aludtam így mozgó kómagépként kászálódtam le. A csomagjaim felvétele után indulhattam a rokonaim felé. Körübelül ötpercnyi furakodás és lökdösődés után megpillantottam Szilvike feltűnően melíros haját.
Átváltottam vakond üzemmódba, és úgy fúrtam az utat magamnak. Ahogy megláttak engem kalimpálni kezdtek, hogy arra.
-^Végre itt vagy!^- ölelt magához a nénikém.
Persze ahogy eléggé kiszorította belőlem a levegőt, utána Szilvi is megtette. Faggattak mindenről, de annyira kómás voltam már, hogy a kocsiban félig elszundítottam. Mire végre odaértünk a házukhoz, úgy kellett kirángatni az ülésből.
Odabent a nagybátyám és az ikrek is körberajongtak. Folyamatosan kérdezgettek és zaklattak, hogy mondjak nekik valamit koreaiul.
Kiharcoltam, hogy most kivételesen hadd menjek el evés nélkül aludni. Az időeltolódás miatt beállítottam a telefonomat, hogy ne legyek bagoly. Gyors zuhany után, azonnal eldőltem az ágyamon és nem is kellett sok, elaludtam.
------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése